Önerőből rengeteg tartalmat írni? Lehet, de lehet másképp is

Tudta, hogy ma Magyarországon több mint félmillió egyéni és társas vállalkozás működik?
Tízmilliós országunkhoz képest ez a szám nem kicsi. Ahogyan az sem elhanyagolható, hogy mennyi blogot találunk az interneten.
Egyre több vállalkozás tudatosan építi arculatát, amihez – több minden más mellett – elsősorban jó szövegekre, szövegírókra van szüksége. Ez a tendencia már nem csak a nagyvállalatoknál figyelhető meg, hanem akár a webshopoknál, egyéni vagy szolgáltató profilokkal működő vállalkozásoknál is.
Hiszen, üzleti szempontból sem elhanyagolható, hogy egy jó írás mennyi látogatót fog egy adott oldalra irányítani és ott is tartani.

A legtöbb esetben egy ideig sikeresen működik az új anyagok, cikkek feltöltése önerőből, idővel aztán egyre nehézkesebbé és lassúbbá válik a folyamat. Ez annak köszönhető, hogy nagyon nehéz feladat egy embernek egy nézőpontból, ugyanarról a témáról változatos stílusban, több felöl megközelítve írni. Előbb utóbb ellaposodik a tartalom és egy kaptafára valóvá válnak a megfogalmazások, továbbá maga az író is kiüresedik.
Ennek megoldására született meg egy remek vállalkozás a RitArt Academy Szövegírás Szolgáltatása, amely speciálisan felkészített írókból áll. Mind összetételében, mind ízlésében változatos ez a kreatív csapat, ami magában hordozza a sikerességüket, hiszen ez a sokszínűség garantálja, hogy nem születik két egyforma írásuk.
Ugyanakkor nem csak a több mint száz referenciával rendelkező szövegíró a biztosíték, hanem a sok fajta terület, amit ez által lefognak, legyen az blogposzt, reklám, tanulmány, oktatóanyag és még sok téma és műfaj, egészen a szakkönyv írásáig bezárólag.

Ami szintén nem elhanyagolható szempont a RitArt Academy-nál a rövid határidő tartása, ami megint csak kulcskérdés a vállalkozások és egyáltalán az online világban, hiszen nagyon gyorsan pörögnek és születnek újdonságok, ha valaki nem szeretne lemaradni, kimaradni a piacról, de nem is akar plusz órákat izzadni a gép előtt egy-egy szöveggel hadakozva akkor érdemes elgondolkoznia ezen a szövegírói lehetőségen.

Megjegyzések