Boldog 56. születésnapot, Michael J. Fox!

A színész ikonikus filmjeivel ünnepel a Paramount Channel
Június 9-én ünnepli 56. születésnapját a Vissza a jövőből című film népszerű sztárja, a tehetségéről és rendkívüli kitartásáról híres Michael J. Fox. Az évforduló alkalmából a Paramount Channel a színész néhány emlékezetes filmjével tiszteleg. Ráhangolódásként nézzük, milyen különleges karrier-és életutat járt be a többszörösen díjazott művész.
Már gyermekként is művész volt
Az 1961-ben Kanadában született Michael J. Fox-ot már egészen kiskora óta foglalkoztatták a művészeti tevékenységek: rajzolt, verseket költött, történeteket írt, drámaórákra járt és a barátaival közösen alapított együttesben is játszott. Első filmes szerepét 17 évesen kapta a Leó és én című kanadai sorozatban, amelyben egy 12 éves kisfiút alakított, majd 18 éves korában Los Angelesbe költözött, ahol a Családi kötelékek című sorozattal sokan megismerték a nevét.
A Vissza a jövőbe hozta meg a világsikert
1985-ben kérték fel Marty McFly szerepére az ikonikus Vissza a jövőbe című sci-fi vígjátékban, ezzel pedig egy csapásra világhírűvé vált. A film nyolc héten át vezette a legtöbb bevételt hozó filmek listáját, világszerte 381 millió dollárt, vagyis több mint 100 milliárd forintnyi bevételt hozott a filmgyártóknak.
Csupán tíz évet jósoltak a színésznek
Harminc éves korában fiatalkori Parkinson-kórral diagnosztizálták, orvosai ekkor tíz évet jósoltak a színésznek, ezután pedig szigorúan vissza kellett volna vonulnia a munkától. Betegsége elől az alkoholhoz menekült. Felesége segítségével leszokott, majd több filmet is forgatott, többek között A pénz boldogít című vígjátékot, amelyet június 9-én a Paramount Channel nézői is láthatnak. Betegségét hét évnyi titkolózás után fedte fel. 1998-ban agyműtétet hajtottak végre rajta, ami ugyan enyhítette a tüneteket, de gyógyulást nem hozott. Annak ellenére, hogy 26 évvel ezelőtt diagnosztizálták nála a betegséget, még a mai napig is színészkedik.
Adománygyűjtőként teljesedett ki
2000-ben megalapította a Michael J. Fox Parkinson Alapítványt, amelynek célja a betegség gyógymódjának felkutatása. Az alapítvány azóta a Parkinson-kór elleni küzdelem egyik legnagyobb támogatójává lépett elő világszinten, hiszen több mint 650 millió dollárt fektetnek a gyógymódok kutatására.
Könyvekkel és saját show-val meséli el élettörténetét
Michael J. Fox három könyvet is írt, a Szerencsés ember című 2002-es memoárja magyar nyelven is megtalálható már a könyvesboltokban. Emlékirata a betegsége felfedése utáni időszakra fókuszál, amikor túlesett a tagadás fázisán és alapítványával felkarolta a Parkinson-kór gyógyításának kutatását. 2012-ben The Michael J. Fox Show címmel saját, 22 részes show-t is kapott, amely a színész élettörténetét dolgozta fel, hogyan alakult a karrierje betegsége árnyékában.

Michael J. Fox születésnapi est június 9-én, pénteken a Paramount Channel műsorán, a
Viacom csoport filmcsatornáján!
16.30 A pénz boldogít

19.00 A gyereknepper

21.00 Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő

Megjegyzések